Gyalog Manó Sakktábori Élménybeszámoló

 

A sakktábor előtt az utolsó sakkedzés „sakkvetélkedő” képei láthatók (177-182). Hétfőn reggel izgalmakkal telve kezdődött el a sakktábor. Reggel 8 óra és nincs se termünk, se asztalaink. Minden tábor is kiállítás lefoglalta. 8 óra 15-re lett egy termünk és kellő számú asztal is. Szerencsére az idő szép és a szabadban egy-egy gesztenyefa árnyékában oktatjuk a két másik csoportot. A „C” csoportban Csólig Róbert a Tatai Geniusz SE edzője tartotta az oktatásokat. Színável Zsolti pedig segített abban a csoportban ahol épp szükség volt rá. (212-213 kép Grószeibl Sarolta „Saca” – Ragcsák Dániel és Szűcs Adrián – Bíró Patrik párok). Közben az egyetlen termünk (galéria) ahol az „A” csoport Bíró Norbert vezetésével kivetítőn mesével tanulta a sakkot. A „B” csoportban Zilahi Zoltán táborvezető foglalkozott a fiúkkal. Az első foglalkozás végeztével 10 órakor a tízórait a galériában fogyasztotta el a kis csapat. A támogatóknak köszönhetően bodza, jaffa vagy málnaszörp kíséretében. (214) Különböző papírokból és műanyag kupakokból mindenki kedvére alkothatott néhány sakkfigurát. Fűrész Máté - „Kém” gyalogjai (216 kép), Horváth Bence – Transzformer „repülő” bástyája (217 kép), Bernáth Zalán – Bástya (218 kép) és Kohán Kristóf – Bástya-gyalog-király figurái láthatók (219 kép). Lányok sem maradtak ki az alkotásból. (221,223 kép). A „megszállottak” ezt az időt is sakkozással töltötték. (222 kép).  Bíró Norbert „művész úr” alkotás közben. A kastély parkjában népszerű játék volt a tábor alatt a „kidobós”. (225-227 kép). A mozgás után újabb foglalkozás következett még ebéd előtt 11.45 és 12.45 között. Az „A” csoportban láthatók: Elöl: Katona Réka – Egerszegi Bence Balázs, Bernáth Zalán – Horváth Bence, Langmár Kíra – Zilahi Anna Zita (228 kép) A „C” csoport (229 kép). A „B” csoport: Lengyel Kornél – Kohán Kristóf, Fűrész Máté – Ragcsák Benjamin párosításban. (230-231 kép). A délelőtti „munka” és sportolás után egy séta keretében az Ara étteremben 13.00 és 14.00 óra között igyekezett jól lakni a gyalog manók csapata. A Wekerle szabadidő központban egy sorverseny keretében igyekeztünk lemozogni a finom ebédet. (232 kép). Majd a fiúk fociztak a lányok kidobóst játszottak. 15.00 óra és 16.00 óra között a tenisz pályán egy „Mini Tenisz” program várt a gyerekekre. (233-238 kép). Akinek ez még nem biztosított kellő mozgást azok még focizhattak és kidobozhattak,

A kedd délelőtt oktatással és az ÁNTSZ ellenőrzésével telt el. A jó időben jól esett egy kis fagyi evés is. Az ebéd előtti második foglalkozás a „Bíró család” kertjében telt el. Az ebéd után újra a kertet vettük birtokba papírsárkány készítés céljából. 2 csapat az egyik asztalnál és két csapat a másik asztalnál igyekezett minél szebb és jobb sárkányt építeni. (239 kép) A lányok külön csapatot alkottak „Elvarázsolt gyalog manó” csapat néven, mert rénszarvas volt a sárkányon mintának. (240 kép). A nagy munka után jól esett a dinnyeevés. (241-243).  „Saca” mutatja meg nekünk, hogy ilyen örömmel kell enni egy finom gyümölcsöt. Egy mini harckocsival modellezni is lehetett többek örömére. (245-247 kép). A lányok inkább a játszóházat választották. (248-250 kép).

Eljött a tábor utolsó napja szerda. Az időjárás egyelőre játszik velünk. Küldött kora reggel egy kis esőt. Szokásos délelőtti foglalkozások után következett a tízóraizás. Közben a nap is tartós meleget kezdett el árasztani felénk. Irány a strand. Irány a medence. (251-256 kép). A gyalog manóknak külön versenyszámot indíthattunk volna pizza evés kategóriában. A 3 családi és 1 normál pizza kevésnek bizonyult. Újabb 2 családi pizzát kellett rendelni. A tábor utolsó programja ként 13.00-kor 6 állomást kellett teljesíteni a sakk akadályversenyen. Az első „gyalog” állomáson Enikő várta a manókat. Egy sakk puzzle-t kellett kirakni. A második „Huszár” állomáson Zoli várta a táborozókat. (257-271 kép). Egy sakk teszt lapot kellett kitölteni először, majd az akadály pályán kellett végig szaladni először simán, majd tollas ütő+kislabda segítségével. Végül a feladatban szereplő sakkfigurával kellett végig szlalomozni a pályán. (257: Lengyel Kornél, 258: Grószeibl Sarolta, 259: Horváth Bence, 260: Kohán Kristóf, 261: Katona Réka, 262: Bíró Patrik, 263: Ragcsák Dániel, 264: Fűrész Máté, 265: Zilahi Anna Zita, 266-267: Langmár Kíra, 268: Egerszegi Bence Balázs, 269-270: Ragcsák Benjamin, 271: Bernáth Zalán, (Szűcs Adriántól elnézést kérek, hogy épp akkor kellett elemet cserélnem és ki maradt a sorból)  A harmadik „Futár” állomáson Robi várta a tanítványokat. Néhány méterre az asztalától egy sakk állás volt elhelyezve és azt az állást kellett az asztalánál hibátlanul felállítani. Akinek nem volt a fejében az állás annak sajna a lábában kellett pótolnia a hiányosságot, szaladgálás keretében. A negyedik „Bástya” állomáson Panni várta az érkezőket. Sakk kártyák voltak elhelyezve a tábláján és „keresd a párját” memória játék volt a feladat. Az ötödik „Vezér” állomáson Zsolt várt a sakk palántákra. Sakkfigurákat rejtett el a fűben és a fák körül. Annyira jól sikerült, hogy egy vezért és egy futárt nem sikerült a végén megtalálni. Az utolsó hatodik „Király” állomáson Norbi anyukájának kellett egy sakkfigurát lerajzolni. Az időjárás itt viccelt meg bennünket igazán egy zápor keretében. (272-274 kép). A lányokat nem zavarta az eső sem. (275-276 kép). Végre nem esik. (277-282 kép). Újra a kastély galéria termében, ahol méltóképpen megtartottuk a táborzárást. (283-286 kép) Mindenki átvehette a „Gyalog diploma” oklevelét. Reméljük, jövőre újra találkozunk ahol az 5 nap alatt majd a „Huszár diplomát” is megszerezhessétek!

 

Kívánok mindenkinek további kellemes nyarat, hasonlóan jó tábori élményeket!

 

Találkozzunk Szeptemberben az újabb foglalkozásokon!

 

Köszönetet szeretnék mondani:

Bíró Norbertnek – amiért kitalálta a tábort. Sok segítségért. Oktatásért.

Csólig Róbertnek – A tanításért és felügyeletért.

Színável Zsoltnak – A „mindenes” beugró munkáért.

Mindenkinek, aki támogatta bármilyen formában a tábort.

A szülőknek, akik ránk bízták gyermekeiket.

Minden Gyalog manónak aki a sakktábort választotta.

 

 

 

Zilahi Zoltán

Móri SE Sakk Szakosztályának vezetője - táborvezető

FMSSZ elnökségi tagja

FIDE, FA Orbiter

 

pict0177
pict0177 pict0177
pict0178
pict0178 pict0178
pict0179
pict0179 pict0179
pict0180
pict0180 pict0180
pict0181
pict0181 pict0181
pict0182
pict0182 pict0182
pict0212
pict0212 pict0212
pict0213
pict0213 pict0213
pict0214
pict0214 pict0214
pict0215
pict0215 pict0215
pict0216
pict0216 pict0216
pict0217
pict0217 pict0217
pict0218
pict0218 pict0218
pict0219
pict0219 pict0219
pict0220
pict0220 pict0220
pict0221
pict0221 pict0221
pict0222
pict0222 pict0222
pict0223
pict0223 pict0223
pict0224
pict0224 pict0224
pict0225
pict0225 pict0225
pict0226
pict0226 pict0226
pict0227
pict0227 pict0227
pict0228
pict0228 pict0228
pict0229
pict0229 pict0229
pict0230
pict0230 pict0230
pict0231
pict0231 pict0231
pict0232
pict0232 pict0232
pict0233
pict0233 pict0233
pict0234
pict0234 pict0234
pict0235
pict0235 pict0235
pict0236
pict0236 pict0236
pict0237
pict0237 pict0237
pict0238
pict0238 pict0238
pict0239
pict0239 pict0239
pict0240
pict0240 pict0240
pict0241
pict0241 pict0241
pict0242
pict0242 pict0242
pict0243
pict0243 pict0243
pict0244
pict0244 pict0244
pict0245
pict0245 pict0245
pict0246
pict0246 pict0246
pict0247
pict0247 pict0247
pict0248
pict0248 pict0248
pict0249
pict0249 pict0249
pict0250
pict0250 pict0250
pict0251
pict0251 pict0251
pict0252
pict0252 pict0252
pict0253
pict0253 pict0253
pict0254
pict0254 pict0254
pict0255
pict0255 pict0255
pict0256
pict0256 pict0256
pict0257
pict0257 pict0257
pict0258
pict0258 pict0258
pict0259
pict0259 pict0259
pict0260
pict0260 pict0260
pict0261
pict0261 pict0261
pict0262
pict0262 pict0262
pict0263
pict0263 pict0263
pict0264
pict0264 pict0264
pict0265
pict0265 pict0265
pict0266
pict0266 pict0266
pict0267
pict0267 pict0267
pict0268
pict0268 pict0268
pict0269
pict0269 pict0269
pict0270
pict0270 pict0270
pict0271
pict0271 pict0271
pict0272
pict0272 pict0272
pict0273
pict0273 pict0273
pict0274
pict0274 pict0274
pict0275
pict0275 pict0275
pict0276
pict0276 pict0276
pict0277
pict0277 pict0277
pict0278
pict0278 pict0278
pict0279
pict0279 pict0279
pict0280
pict0280 pict0280
pict0281
pict0281 pict0281
pict0282
pict0282 pict0282
pict0283
pict0283 pict0283
pict0284
pict0284 pict0284
pict0285
pict0285 pict0285
pict0286
pict0286 pict0286