Zimmermann napok – A sakk játék népszerűsítése

 

Az iskolával való egyeztetés után a Zimmermann napok keretében pénteken 8.00 órától 4x45 percben 4 osztálynak bemutató órát tartottam. 8 órai kezdéssel elsőként a 3/a osztály hallgatta végig az előadásom első felét. (1-2. képen láthatók) Majd „lazítás” ként az óra második felében a sakk játéké volt a főszerep. Nagyon lelkesen játszottak a fiúk és a lányok is egyformán. Zárásképpen különböző kérdéseket lehetett a sakkal kapcsolatban feltenni részemre. Második órán a 3/b osztályt fogadtam. (Ők a 3.-4. képen láthatók). Az osztály kissé félénken fogadott. Főleg a lányok voltak eleinte bátortalanok. A játékra viszont megjött a kedvük és a szereplési vágyuk is. A szünetben egy kis frissítőért távoztam. Ez idő alatt már az osztályok adták a hírt egymásnak. Mire visszaértem a tanterembe már a 4/a osztály teljes létszámban várt rám. (5.6. képen) A Petőfi kupáról már ismerős arcot is véltem felfedezni. Szintén játékra lelkes osztály ült be a terembe meghallgatni. Nagyon jó kérdéseket is tettek fel néhányan a végén. (pl. Mit jelent vagy miért változik át a gyalog, ha az utolsó sorba ér? Miért épp 8 gyalog van a táblán? stb…) A sok beszéd miatt újabb frissítő következett és természetesen 11 órakor a terembe érve már a 2/a osztály várta érkezésemet. (7.-8. kép) Más osztályok tanárnői is szívesen ültek be meghallgatni az előadást. A játékra leglelkesebb osztály maradt a végére. A bemutató órák nagy hatással voltak mindenkire, mert hétfőn az 1/a, 1/b és 2/a osztályban reggel nyolc órától az első három órában szintén a sakk játékkal való ismerkedés lesz. Az újabb képek és beszámoló is akkor várható.
2011. március 28.-án hétfőn reggel újra az iskolában. Az 1/b osztálynál kezdtem az újabb oktatási napot. (9. – 10. kép) Jó szokásomhoz híven 20 perccel korábban végeztem az előkészületekkel. Szerencsére, mert a digitális fényképezőgép otthon maradt. Akinek nincs a fejében, legyen a lábában, illetve az autójában. Épp időben érkeztem vissza. Az első osztály akik a mese végének három féle variációt adtak meg. Folytatásként a 2/b osztálynál tettem látogatást. (11. – 13. kép) A király-királyos játékban az osztálytársak egymást ebben az osztályban buzdították a legjobban. Szurkoló táborok alakultak. A következő osztályt izgatottan vártam. Az 1/a-ba jár Anna lányom is. (14.-17. kép) A tízórai után következett az oktatás. Néhányan hosszabbra nyújtották az étkezést és a kezdés utáni fényképezkedésről is lemaradtak így több kép is készült az osztályról. A 4/b-nek a 4. órában angol és német órája volt. Az osztály két részre szakadt így pihentem egy kicsit. Az ötödik órában tartottam meg náluk utolsóként az előadásomat. ( 18. - 19. kép) Talán ennek hatására tudható be, hogy ők fogadtak a legzajosabban. A sakkos mesémet már pisszenés mentesen hallgatták végig. A játékot egyenesen nem is akarták abba hagyni. Sokan többször is kijöttek a demonstrációs táblához játszani. Fiúk-lányok egyaránt nagyon lelkesen dolgoztak és élvezték az ismerkedést a 64 mezővel és rajta a különös figurákkal.

Köszönöm minden osztálynak a kedves fogadtatást. Minden tanárnak és az iskolának a lehetőséget a sakk ismeretek bemutatására.

Mór, 2011. március 28. Zilahi Zoltán

3/a osztály
3/a osztály 3/a osztály
3/a osztály
3/a osztály 3/a osztály
3/b osztály
3/b osztály 3/b osztály
3/b osztály
3/b osztály 3/b osztály
4/a osztály
4/a osztály 4/a osztály
4/a osztály
4/a osztály 4/a osztály
2/a osztály
2/a osztály 2/a osztály
2/a osztály
2/a osztály 2/a osztály
1/b osztály
1/b osztály 1/b osztály
1/b osztály
1/b osztály 1/b osztály
2/b osztály
2/b osztály 2/b osztály
2/b osztály
2/b osztály 2/b osztály
2/b osztály
2/b osztály 2/b osztály
1/a osztály
1/a osztály 1/a osztály
1/a osztály
1/a osztály 1/a osztály
1/a osztály
1/a osztály 1/a osztály
1/a osztály
1/a osztály 1/a osztály
4/b osztály
4/b osztály 4/b osztály
4/b osztály
4/b osztály 4/b osztály