Wekerle Sándor emlékverseny

 

II. Móri 24 órás egyéni schnell sakkverseny beszámoló.

A verseny előtt kissé gondolkodóba estem vajon mit is fogok írni, mit lehet írni hosszan egy 24 órás versenyről ahol néhány fanatikus, sakkozik egymással. Először is külön elnézést kérek a verseny beszámoló megjelentetésének késlekedéséről. Előzetesen 22 fő jelentkezett a versenyre. Számítottam még néhány helyszíni nevezésre is. Sajnos az előzetes becslésem, hogy 26 fő fog indulni nem jött be, köszönhető a nagy melegnek is több idősebb versenyző lépett vissza a kihívástól. Végül 18 lelkes sakkozó ült szombaton délben asztalhoz. Előtte még néhányan meghívott vendégünk szólt a versenyzők felé. Elsőnek Sarok Péter a verseny megálmodója vezette fel a versenyt. Fenyves Péter Mór város polgármestere mesélt a sakkal való kapcsolatáról majd Walczer Gábor a helyszínnek otthont adó iskola igazgatója folytatta a gondolatmenetet. Végezetül, mint a verseny szervezője, bírója stb… emlékeztem meg a versenyünk névadójáról. A beszéd külön letölthető. Lényeges volt, hogy lesz-e vállalkozó szellemű játékos, aki figyeli, hogy Ő mint 1-es számú játékos felváltva játszik hol világossal, hol sötéttel az első táblán. A többiek meg az óramutató járásával ellentétesen mindig egy hellyel odébb ülnek. A kör végeztével a táblák megfordításával folytatódjék a verseny tovább. Szerencsére ezt a feladatot Botos Ferenc a Fehérvár SE játékosa szívesen felvállalta. (317. kép: Botos F. – Meixner F., Sallai M. – Pais N.) Jó hangulatban és frissen kezdték a játékot a versenyzők. (318. kép: Szabó Gy. – Akóts G., Végvári F. – Jánoshalmi A., Sallai A. – Huszár R., Czakó A. – Sarok P., Restár L. – Rummel Zs.; 319. kép: Czakó A. – Sarok P., Restár L. – Rummel Zs., Horváth I. – Sallai K.; 320. kép: Horváth I. – Botos F., Sallai K. – Restár L., Rummel Zs. (álló) – Czakó A., Sarok P. – Sallai A.; 321. kép: Sallai K. – Botos F., Rummel Zs. – Horváth I., Sarok P. – Restár L., Huszár R. – Czakó A. Aki a Móriak csatáit nézi 321 és 322-es képen Színável Zsolt. 323. kép: Jánoshalmi A. – Sallai A., Akóts G. – Végvári F., Volosin V. – Szabó Gy.) Az első körnek (17. forduló) 15.40-re lett vége. Hárman kissé elhúztak a mezőnytől. Akóts Gábor, Volosin Vladimir és a hazaiak játékosa Huszár Richárd. Az időjárás előrejelzés későbbre már rossz időt jelzett, így nem kockáztattam meg még egy kört. Az előző nap felavatott Wekerle Sándor emlékpark felé vettük az irányt. Wekerle Sándor szobra előtt gyülekeztünk melyet Nagy Benedek szobrász készítette el. (324-326 kép.) Csoport fényképet készítettünk a résztvevőkről. (325. kép: Restár László, Szabó György, Horváth István, Huszár Richárd, Balázs András, Meixner Ferenc, Sallai Andrea, Sallai Máté, Volosin Vladimir, Sallai Kálmán, Sarok Péter, Végvári Ferenc, Pais Nimród, Akóts Gábor, Rummel Zsolt, Botos Ferenc, Jánoshalmi Attila) A móriak is külön csoport képet alkottak. (327-330. kép) (327. kép: Sarok Péter, Czakó Attila, Huszár Richárd, Restár László) A 328-330-as képeken a verseny bírója és mindenese Zilahi Zoltán is látható. 16.00-kor újra asztalhoz ült mindenki. Délutáni szurkolóként elsőnek Csókakőről a Móriak egyik játékosa tette tiszteletét Steiner László személyében. (331. kép) A látogatók sora ezzel nem ért véget. Testvérét jött meglátogatni Pais Kadosa volt móri sakkozó társunk. (332. kép) Bodajkról tette tiszteletét Brayer János és nézte érdeklődve a mérkőzéseket. (333. kép: Akóts G. – Sallai M., Volosin V. – Meixner F., Botos F., Pais N.) Kezdett sötétedni, amikor Bíró Norbert fiával, Patrikkal voltak kíváncsiak a csatákra. (334. kép) A látogatók forgalma közben a játékosokra esteledett. (335-338. kép) Este nyolc környékén néhány éhes szájnak elmentem pizzát rendelni és hazaugrottam egy kis meleg vacsorára. Mire visszaértem kezdett kialakulni egy kis káosz. Apróbb vita is támadt ez végett. Érezhető volt, hogy a mezőny fele jobban fárad. Újabb adag szendvics készítés és nagy adag kávé főzés hatására és persze a versenyzők noszogatására felélénkült a társaság. Akinek meg nem sikerült felélénkülnie az sajnos éjjel 2 óráig bírta az iramot. 4 fővel lemorzsolódtunk. Illetve az 5. Czakó Attilát felváltotta Színável Zsolt. (339. kép) Zsolti engem jött volna felváltani. Kénytelen voltam végig vezetni a versenyt pihenés nélkül. Közben fogytak rendületlenül a zsíros, vajas, szalámis kenyerek paprikával és paradicsommal. A szemetes is lassan kezdett megtelni az ásványvíz üres flakonjaival. Végül 4 pizza, 6kg kenyér (240 fél szelet szendvics) 2 doboz libazsír, 1 doboz vaj, 1 kg paprika, 6 kg paradicsom, 3l málnaszörp, 36l enyhén szénsavas és 18l szénsavmentes ásványvíz, ¾ kg kávé – kb. 120 adagnyi, 0,5 kg kockacukorral fogyott el. A versenyzők saját étel és ital készletét nem számítva. A fáradó résztvevők számára új erőt adott a nap újbóli előbukkanó fénye. Hurrá újra világos lett. (340-341. kép) Az utolsó kör előtt egy kis borkóstolásra is sort kerítettünk. A vége nagyon izgalmassá alakult. Akóts Gábor 7 körön keresztül vezette a versenyt Huszár Richárd előtt. Volosin Vladimir nem tudott velük lépést tartani, de 3. helyét magabiztosan őrizte. Az utolsó 20 mérkőzésből 19-et megnyerve végül sakk nyelvel élve egy „Huszár”-os hajrával nyerte meg a versenyt Huszár Richárd a Móri SE játékosa. A verseny is időben 12 órára véget ért. A 24 órás verseny valóban 24 óra alatt zajlott le.

A verseny létrejöttéért, megrendezéséért és egyéb segítségért a következőknek kívánok köszönetet mondani:

Mór Város Önkormányzata

Wekerle Sándor Emlékbizottság

dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola

Prolax Kft.

World Bútor

Czakó Attila

Sarok Péter

Színável Zsolt


 

Végeredmény 4x17=68 forduló + 4x13=52 forduló = 120 forduló után:

 

Végeredmény 120 forduló

ÉLŐ

Csapat

Pont

 

1

Huszár Richárd

2243

Kisbér-Ászár/Móri SE

99,5

 

2

Akóts Gábor, FM

2286

Tatai Geniusz SE

97,0

 

3

Volosin Vladimir, FM

2294

Makói SVSE

92,5

 

4

Jánoshalmi Attila

2256

Fehérvár SE

75,5

 

5

Botos Ferenc

2214

Fehérvár SE

72,5

 

6

Sarok Péter

2145

Kisbér-Ászár/Móri SE

69,0

Legjobb fejér megyei játékos

7

Balázs András

1975

Nyergesújfalu ZOLTEK

67,0

Legjobb senior játékos

8

Meixner Ferenc

2044

Nyergesújfalu ZOLTEK

57,0

 

9

Horváth István

2119

Nyergesújfalu ZOLTEK

56,0

 

10

Pais Nimród

2050

Fehérvár SE

55,0

 

11

Czakó Attila/Színável Zsolt

 

Móri SE

46,0

 

12

Rummel Zsolt

2133

Zsámbéki SE

38,5

 

13

Sallai Kálmán

2122

Törökbálinti TC

38,0

 

14

Restár László

 

Móri SE

37,0

Legjobb móri játékos

15

Sallai Máté

1985

Törökbálinti TC

35,5

 

16

Sallai Andrea

1693

Törökbálinti TC

22,5

 

17

Szabó György

1858

Szobi SCE

9,0

 

18

Végvári Ferenc

1787

Kelet-balatoni SE

8,5

 

 

Mór, 2011. augusztus 27.-28.                             

 

Zilahi Zoltán szakosztályvezető

 

Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt a Móri Bornapokra és az „Aranyhordó” sakkversenyre!

 

Letöltés: Wekerle Sándor élete és munkássága

pict0317
pict0317 pict0317
pict0318
pict0318 pict0318
pict0319
pict0319 pict0319
pict0320
pict0320 pict0320
pict0321
pict0321 pict0321
pict0322
pict0322 pict0322
pict0323
pict0323 pict0323
pict0324
pict0324 pict0324
pict0325
pict0325 pict0325
pict0326
pict0326 pict0326
pict0327
pict0327 pict0327
pict0328
pict0328 pict0328
pict0329
pict0329 pict0329
pict0330
pict0330 pict0330
pict0331
pict0331 pict0331
pict0332
pict0332 pict0332
pict0333
pict0333 pict0333
pict0334
pict0334 pict0334
pict0335
pict0335 pict0335
pict0336
pict0336 pict0336
pict0337
pict0337 pict0337
pict0338
pict0338 pict0338
pict0339
pict0339 pict0339
pict0340
pict0340 pict0340
pict0341
pict0341 pict0341